Lelkipásztorunk

1969. október 12-én születtem, Budapesten.

Nős vagyok, feleségemet, Mártát még a Debreceni Református Gimnáziumban ismertem meg, de csak öt évvel később, egyetemi tanulmányaink ideje alatt házasodtunk össze, 1993 szeptemberében. Három gyermekkel ajándékozott meg az Úr: Áron 17 éves, Rebeka 12 éves, és Péter 8 éves.

Bár az ősi Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végeztem három évig középiskolai tanulmányaimat, végül is Budapesten érettségiztem. Felvételt nyertem a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karára, amelyet egy súlyos autóbaleset miatt, egy év kihagyással tudtam elkezdeni 1990-ben. 1995-ben szereztem segédlelkészi képesítést. 1996-ban tettem le végső lelkészképesítő vizsgáimat, és a Dunántúli Református Egyházkerület kebelén belül, Tatán szenteltek fel református lelkipásztornak 1997. szeptember 19-én.

Solymáron végeztem segédlelkészi tanulóévemet, majd Somogyjád, Somogyaszaló, Magyaregres, Várda társegyházközségek (Kaposvár közvetlen környéke) választottak meg lelkipásztoruknak. –Itt végeztem lelkészi hivatásom 1999 májusáig.

1999 május 6-án érkeztem Kanadába, hogy a Kálvin Magyar Református Egyház helyettes lelkészeként szolgáljak, először egy évig. 2000 tavaszán, a University of British Columbia Vancouver School of Theology fakultánsának Presbiteriánus részlegén (St. Anrew’s Hall) letettem a szükséges különbözeti vizsgákat. Ezután a Gyülekezeti Közgyűlés megválasztott lelkipásztorának, majd 2000 júniusában az Egyházmegye beiktatott hivatalomba. Azóta vagyok a gyülekezet lelkésze. Ezért jöttem Vancouverbe és ezért élek Kanadában.

Amikor kijöttem, egy feszültségekkel terhes, szakadáson átesett, számban megfogyatkozott közösség fogadott – amelynek mégis volt egy lelkileg érett, odaszánt, erős hittel rendelkező belső töltése. Ezen túlmenően, már első idelátogatásom idején tapasztaltam azt a nagy és őszinte lelki éhséget, nyitottságot, a gyülekezet vonzáskörzetében élő sok-sok Magyar részéről, akikből Isten Lelke és igéje gyülekezetet hívhat életre és tarthat meg. Legyen áldott az Ő neve – hogy ezt elvégezte, és folyamatosan munkálkodik közöttünk. Egyedül ő az, aki ezt a közösséget megtartja, élteti, és használja eszközül országa és dicsősége építésében!

Mivel pedig ezt – amióta ideérkeztem – folyamatosan tapasztalom, ezért Őreá hagyatkozva hiszem, hogy még terve van velünk! Csodálatos, ahogyan mindig új aktualitásokat, utakat, elvégzendő feladatokat mutat, ad, és ahogyan ezek közt megáld és vezet – minden bűneink ellenére, az ő kegyelméből.

Emberi számítások szerint a vancouveri magyar közösség – benne templomunk is – hosszútávon létszámában csökkenő tendenciát mutat majd. Ám minden emberi tendencián túl – ahogyan tapasztaljuk – ott van az Isten elhívó kegyelme, amely ezt a folyamatot nagyban módosítani tudja. Azt vallom, hogy az Úrhoz való minél szorosabb személyes kötődésünk a közösségi összatartozásunk záloga! Hozzá ragaszkodni, Benne eggyé lenni – ez a legfontosabb a jövőre nézve! Hiszen akkor ő ad kreativitást új programokra, missziói alkalmakra, kinyúlásra kívül levők felé – amik által ő munkálkodik, és közösségünk Vele és egymással megerősödik és épül!

Nagyon jó az új web oldal, amelyen keresztül sokakat érhetünk el; nagyon jó a zenés, gitáros istentisztelet, amelyet szeretnénk életre hívni; nagyon jók az ebédek, amelyeken együtt lehetünk; még akár az egyházi bál is áldásos, ahol kapcsolatok születhetnek, tabuk dőlhetnek le (hála az Úrnak, hogy vannak szolgálók, akik mindezt megálmodják, végzik!) – minden egyedül az Ő dicsőségére, az Ő országa épülésére! Mert a gyülekezetnek önmagában, mint klubnak, mint egyesületnek nincs értelme, nincs létjogosultsága – csak ha az Úr Jézus Krisztus megváltó kereszthalála és feltámadásának evangéliuma áll középpontjában! Őrá mutat minden – a Benne rejlő életre hívogat minden: Soli Deo Gloria, Egyedül Istené a Dicsőség. Őérte és Őbenne nagy a reménységem a gyülekezet jövőjét illetően – mert növekszik benne a Krisztus!

Szigeti Miklós, lelkipásztor

Vancouver, 2012. február 13.

 

Next / Következő

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Presbitérium | vancouveri-elso-magyar-reformatus-egyhaz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s